The Grateful Dead: Workingman’s Dead (50th Anniversary Edition)

The Grateful Dead: Workingman’s Dead (50th Anniversary Edition)

Az idén ünnepelte a lemez kiadásának 50. évfordulóját. Eredetileg 1970. június 14-én került kiadásra a Warner Brothers lemezkiadó jóvoltából. A lemez felvételeinek rögzítésére még februárban került sor. Érdekes a cím megválasztása. Ezzel is arra akart az együttes vélhetően utalni, hogy nem csak elvont témák, hanem az átlagember mindennapjai is érdeklik.

Mint ismeretes, az amerikai Grateful Dead együttes eredetileg pszichedelikus, kissé bluesos bandának indult, mely 1968-tól új zenei irányt vett, és a hippy-k, szabadon gondolkodók szócsövévé vált. Az együttes hangszeres tudása mindig is elismerésre méltó volt. Már a bemutatkozó, 1967-ben megjelent lemezükre is jellemzőek voltak a hosszabb, komoly hangszeres szólókat, improvizációkat tartalmazó felvételek. Elérve az 1970-es évet, a zenekar - megtartva korábbi hangzását - erőteljesen a country zene világa felé fordult.

Jelen kiadás a Rhino Entertainment jóvoltából valósult meg. A megjelenés dátuma egy hónap híján majdnem azonos lett az eredetivel, mivel 2020. július 10-én került rá sor. Kapható Deluxe CD-lemez (három CD-lemezt tartalmaz) valamint - az analóg lemez kedvelőinek nagy örömére - képlemez formájában is.

A lemez zenei világa igen változatos képet mutat. Egy biztos, a Crosby, Stills, Nash And Young zenekar country-rockos zenei hatása tagadhatatlan, így különösen az ugyanebben az évben az Atlantic Records jóvoltából kiadott ,,DeJa Vu” albumuké. Ez persze nem csökkenti a ,,Workingman’s Dead” album színvonalát!

Az 1970-es album nyolc számot tartalmazott, melyek között nehéz színvonalban különbséget tenni. Egyedül a stílusuk ad lehetőséget különbségtételre. Az első oldal első három száma (,,Uncle John’s Band”, ,,High Time”, ,,Dire Wolf”) vitathatatlanul country stílusjegyeket hordoz, a negyedik, ,,New Speedway Boogie” már blues-os hangvételűre sikeredett, erősen emlékeztet hangzásában az 1967-es bemutatkozó album ,,Good Morning Little Schoolgirl” című számára.

A második oldal első száma, a ,,Cumberland Blues” is kissé country-s beütésű, de megidézi a megszokott, a zenekar korábbi albumairól ismert hangzást. A ,,Black Peter” viszont tipikusan rájuk jellemző hangzású. Mintha csak az 1969-es ,,Aoxomoxoa” album szólna. Az ,,Easy Wind” című szerzemény újfent megidézi a bemutatkozó album hangulatát. Egyedül talán a ,,Casey Jones” számmal hoznak valami merőben újat a hangzásban. Csodás felvétel.

Jó szívvel ajánlható minden Greatful Dead rajongónak, de akár annak is, aki egy igazán jó minőségű, dallamos, könnyen megjegyezhető dallamú zenei élményre vágyik. A hangminőségről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, nem úgy, mint az 1968-as ,,Anthem Of The Sun”, vagy az 1969-es ,,Aoxomoxoa” című albumok első kiadásai esetében. Ezek vonatkozásában csak ajánlani lehet valamelyik későbbi újrakevert változat beszerzését. Az albumok eredeti keveréseit már 1971-ben megpróbálták egy újabb keverési munkálattal korrigálni. Minden ezt követő későbbi keverés drasztikusan javított a hallgathatatlanul lagymatag, halk, és meglehetősen tompa hangzáson.