The Doors: Live At The Isle Of Wight Festival 1970 (2018)

The Doors: Live At The Isle Of Wight Festival 1970 (2018)

Úgy tűnik, hogy 2018. február 23-án elérkezett az idő, hogy az amerikai The Doors együttes 1970. augusztus 30-án, hajnali kettő órakor megtartott koncertfelvételét megismertessék a nagyérdeművel. Megjegyzendő, hogy a késő éjszakai időpont ellenére - a több százezres tömeg előtt - a zenészek kifejezetten jól játszottak. Igaz ugyan, hogy kissé visszafogott volt az együttes hangzása, de hát 1970 nyarára annyi koncerten, klub fellépésen voltak már túl, hogy nagyon úgy tűnik, egy kissé megfáradtak. Nézzük el nekik.

A felvételen a klasszikus felállás volt hallható, mellőzve a stúdiófelvételekről már jól megszokott vendég basszusgitáros személyét. Jim Morrison énekelt, Robbie Krieger gitározott, Ray Manzarek orgonált és John Densmore dobolt. Ray basszus billentyűsort használt a mélyhangok pótlására, pont úgy, mint a zenekar működésének kezdeti időszakában megtartott fellépéseken.

A koncert anyaga, mely az Universal Music Group érdekeltségébe tartozó Eagle Vision kiadó által - a Doors Music Company bevonásával - került a fenti időpontban megjelentetésre, néhány improvizatív anyagot (a ,,The End” számhoz kapcsolt egyveleg részeként az ,,Across The Sea”; az ,,Away In India”; a ,,Crossroads Blues” és a ,,Wake Up”), korábbi slágereket (,,Back Door Man”; ,,Break On Through (To The Other Side)”; ,,Light My Fire”; ,,The End”; ,,When The Music's Over”), továbbá két viszonylag új számot (,,Roadhouse Blues”; ,,Ship Of Fools”) tartalmazott. Bónusz számként pedig a ,,This Is The End” című felvételt.

Az említettek a CD-lemez változatra vonatkoznak, ami egy DVD-lemezzel együtt került kiadásra (EAGDV091). Létezett azonban Blue-ray (ERBRD5330) és Blue-ray CD-lemezzel (EVB335729) változat is az ínyenceknek, illetve maga a DVD-lemez (EREDV1289) önállóan. Ezen felül 2019-ben a zenei anyag dupla analóg lemez formátumban (R1 566575, 603497860951) is kiadásra került. Ezen a kiadványon a számok sorrendje is némileg módosult. Ennyi variánsból mindenki kedvére kiválaszthatja az általa favorizált formátumot, melyet követően nincs más dolga, mint a zene elindítását követően a fotelban hátra dőlni, és élvezni a színvonalas előadást.

Lemez címe:
Live At The Isle Of Wight Festival 1970
Előadó:
The Doors
Megjelenés dátuma:
2018
Műfaj:
Pop Rock / Klasszikus Rock
Források
Eagle Vision; Universal Music Group; www.en.wikipedia.org; www.discogs.com
Youtube link
Vissza a cikkekhez
designed by peterteszary
Top magnifiercrossmenuchevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram