Jethro Tull: This Was (The 50th Anniversary Edition) (1968/2018)

Jethro Tull: This Was (The 50th Anniversary Edition)

Ez az album 2018-ban ünnepelte kiadásának 50. évfordulóját, melyre tekintettel Steven Wilson hangmérnök a teljes albumot újrakeverte. Mellesleg az újrakeverés hallhatóan jót tett a lemeznek. Hangzásvilágának kevésbé feltűnő elemei is kellő kiemelést nyertek.

Igaz ugyan, hogy jelenleg 2020-at írunk, azonban az 50. évfordulós kiadvány csak nemrég került beszerzésre, mely miatt bemutatására csak most kerülhet sor. Maga az első kiadás - az  úgy nevezett Deluxe CD-box - 2018. november 9-én került a lemezboltok polcaira. Az lemezgyűjtők igazi csemegéje, az analóg változat, csak ezt követően jelent meg. A kiadvány a lemezen kívül egy 24 oldalas képes albumot is tartalmaz, a lemez keletkezésének körülményeit bemutató leírással.

A lemez első hallásra semmi újat nem mutat. Meghallgatva egy korábbi keverést mégis úgy tűnhet, hogy egy merőben más keverési koncepció született. Valamennyi szám finomabbá, ugyanakkor dinamikusabbá vált, nincs ,,letapadás” érzete az embernek. Az énekhang is térbeli pozíciót vált néhány számban. Megjegyzendő, hogy akármit is kevernek újra ezen az albumon, akkor is egy bombasztikus alkotás! Az 1968. október 4-ei első megjelenése óta mit sem vesztett fényéből!

A ,,My Sunday Feeling” című számban az énekhang jelentősen balra tolódik, míg a régebbi keverések zömében jobb-középről szól. Ilyen például a 2001-es újrakeverés is. A ,,Beggar’s Farm” eredeti hangzása kissé ,,kásás”, mintha egy csőben szólna, ehhez képest a 2018-as keverés kristálytisztán szól. A ,,Move On Alone” számban tetten érhető a hangkép bizonyos fokú tömörödése a korábbi 2001-es újrakeveréshez képest, mely határozottan a felvétel előnyére vált. A ,,Serenade To A Cuckoo” című felvétel majdnem mindig kissé ,,darabosan” szól, míg a 2018-as újrakeverés következtében hangzása kifinomulttá és egyenletessé vált. Valamennyi hangszer egyforma hangerővel játszik, a hangkép sokkal egységesebb. Az ,,It’s Breaking Me Up” felvétel végre a baloldalon is hallat magáról, mivel a korábbi keveréseken jellemzően jobb-középen szólt. A ,,Cat’s Squirrel” című számban csak a 2018-as változat ad igazán jó sztereó élményt, mivel a gitár játéka a baloldalon is kellő mértékben hallható. Gyakorlatilag ugyanez a helyzet az album utolsó, ,,Round” című számával is.

Lehet, hogy a ,,This Was” album több korábbi változata is birtokunkban van, azonban ez a 2018-as Steven Wilson által készített - bátran mondhatjuk - radikális újrakeverés nem nélkülözhető egyetlen komolyabb Jethro Tull rajongó lemezgyűjteményéből sem. Úgyhogy aki mindeddig nem szerezte be, az sürgősen intézkedjen.

Lemez címe:
This Was (The 50th Anniversary Edition)
Előadó:
Jethro Tull
Megjelenés dátuma:
1968/2018
Műfaj:
Blues
Források
Chrysalis Records; www.en.wikipedia.org; www.discogs.com
Youtube link
Vissza a cikkekhez
designed by peterteszary
Top magnifiercrossmenuchevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram