Duke Ellington And Johnny Hodges: Back To Back (1959/1960)
A jazz zene szerelmeseinek Duke Ellingtonról bizonyára a nagyzenekari hangzás ugrik be azonnal. Azt viszont nem mindenki tudja, hogy - Count Basie zenekarvezetőhöz hasonlóan - ő is kiválóan zongorázott.
Johnny Hodges kiváló szaxofonos volt, aki az 1920-as években csatlakozott Duke Ellington csapatához, amit az 1950-es évek legelején elhagyott saját karrierbe kezdve. Ez persze mit sem változtatott baráti viszonyukon, amit több közös felvétel is hűen igazolt.
Nos, a ,,Back To Back” nagylemez (alcíme: ,,Play The Blues") egy különleges alkotás, mely hatos formációban került rögzítésre a Columbia Studios-nál az amerikai New Yorkban 1959. február 20-án. Vicces a stúdió megnevezése, mivel a lemezkiadó jelen esetben a Verve Records volt.
A másik különlegesség abban rejlik, hogy 1959-ben csupán a monó változat (MG V-8317) került a lemezboltok polcaira, a sztereó változatra 1960-ig kellett várni (MG VS-6055). És ha valakinek netán emlékezetkiesése lett volna a két változatot illetően, a lemezkiadó 1961-es utánnyomás sorozata részeként újfent megjelentette mindkét változatot, mely jelenleg az első kiadások töredékét éri. A legutóbbi amerikai nagylemez katalógus szerint az első kiadások (monó (V-8317) és sztereó (V6-8317) egyaránt) 175 amerikai dollárt érnek, míg az 1961-es utánnyomások csupán 25 amerikai dollárt.
Az árak mellett a lemezcímkék is változáson estek át, mivel a kezdeti úgynevezett, ,,trombitás” címkét felváltotta a - hatvanas évekre oly jellemző - négyágú csillag címke, ezüstszínben, fekete alapon.
A felvételeken összesen hét zenész működött közre. Érdekesség, hogy öten állandóak voltak, csupán a nagybőgős személye váltakozott. Duke Ellington zongorázott, Johnny Hodges szaxofonozott, Harry Edison trombitált, Leslie Spann gitározott, Jo Jones, a ,,varázsdobos” dobolt, Al Hall és Sam Jones felváltva nagybőgőzött.
Csoda egy hétszámos nagylemez született! Jo Jones fantasztikus kávázása hallható az első oldal kezdő számában (,,Wabash Blues”). Szenzációs a ,,Basin Street Blues” című szám is. A második oldal nyitószáma, a ,,Weary Blues” igazi lemezminőséget próbáló, mivel rendkívül csöndesen indul, később azonban hatalmasat szól. Nagyon ütősre sikerült a ,,St. Louis Blues” című felvétel is.
Összességében elmondható tehát a ,,Back To Back” nagylemezről, hogy minden felvétele kifinomult hangzású, fantasztikus előadásmódú. Boldog lehet az a lemezgyűjtő, aki a gyűjteményében tudhat belőle egyet is akár analóg lemezen, akár valamely más, digitális formátumban (CD-lemez, SACD-lemez).
