Buffalo Springfield: Buffalo Springfield (1966/1967)

Buffalo Springfield: Buffalo Springfield (1966/1967)

Az amerikai Buffalo Springfield vérbeli folk-rockot és pszichedelikus zenét játszó együttes volt a ’60-as évek második felében. Az együttes az ATCO Records lemezkiadóval kötött szerződést. Az első album felvételi munkálataira 1966. július 18-a és szeptember 11-e között került sor a kaliforniai Los Angelesben található Gold Star Studios-nál, valamint a Hollywoodban található Columbia Recording Studo-nál.

A bemutatkozó nagylemez megjelentetése néhány hónapot váratott magára, míg nem 1966. december 5-én a lemezboltok polcaira került. A lemezkiadó mind monó (33-200), mind pedig sztereó (SD 33-200) formátumban kiadta. Tartalmazta a ,,Baby Don’t Scold Me” című felvételt.

Az ATCO Records az eladási számokra figyelemmel, úgy döntött, hogy 1967. március 6-án újfent megjelenteti az albumot. Ennek az az érdekessége, hogy a korábbi számösszeállítását megváltoztatta, első helyre tette a közben már slágerré vált ,,For What It’s Worth” című számot, és elhagyta a ,,Baby Don’t Scold Me” címűt. Ráadásul a számok sorrendjét sem hagyta érintetlenül.

Kifejezetten jó zenével, változatos hangzásvilággal találkozhat az a kedves zenehallgató, aki beszerzi magának a ,,Buffalo Springfield" albumot. Minden száma csodásan hangszerelt. A közreműködő zenészek: Stephen Stills (szólógitár, ének, billentyűsök); Neil Young (szólógitár, ének, szájharmonika, zongora); Richie Furay (ritmusgitár, ének); Bruce Palmer (basszusgitár) és Dewey Martin (dob, háttérvokál) fantasztikus munkát végeztek.

Többünknek ismerős lehet két felvétel, a ,,Nowadays Clancy Can't Even Sing" és a ,,Flying On The Ground Is Wrong". Az előbbit az ugyancsak amerikai Fever Tree, míg az utóbbit a kanadai The Guess Who együttes is lemezre rögzítette.

Lemez címe:
Buffalo Springfield
Előadó:
Buffalo Springfield
Megjelenés dátuma:
1966/1967
Műfaj:
Pop Rock / Klasszikus Rock
Források
ATCO Records; www.en.wikipedia.org; www.discogs.com
Youtube link
Vissza a cikkekhez
designed by peterteszary
Top magnifiercrossmenuchevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram