BBM: Around The Next Dream (1994)

BBM_1

BBM:  Around The Next Dream (1994)

Ki ne hallott volna az angol Cream nevű blues rock és hard rock keverékét játszó nagyszerű trióról. E zenekar 1968-ban köztudottan feloszlott, búcsúkoncertjét november 26-án adta a Londonban található Royal Albert Hall-ban. Na, igen, feloszlott, de azért volt egy kísérlet más néven való ,,feltámasztására”! Természetesen Eric Clapton már nem kért ebből. Kár, de azért a helyébe lépő gitáros, az ír származású Gary Moore is kiválóan teljesített a két ex-Cream zenész: Ginger Baker dobos és Jack Bruce basszusgitáros mellett.

BBM_3BBM_4

Most feltehetnénk magunkban a kérdést, hogy mi létjogosultsága volt a pop és alternatív rock együttesek zenei világában a BBM-nek? Vajon egy középszerű - ,,mainstream” stílusú és leginkább az Egyesült Államokra jellemző, újhullámosnak mondható - blues rock nagylemez szólal meg nekünk. Ó nem! Inkább egy végtelenül kidolgozott alkotást hallhat, aki nem ódzkodik a ’90-es évek blues-os zenei világától!

BBM_2

Az 1993-ban fenti zenészek által megalakított BBM együttes a következő év május 17-én megjelentette a Virgin Records jóvoltából az egyetlen, ,,Around The Next Dream” című nagylemezét mind analóg lemez (7243 8 39728 2 1 4/V 2745), mind CD-lemez (7243 8 39728 2 1/CDV 2745), mind pedig magnókazetta (7243 8 39728 4 5/TCV 2745) formátumban. A felvételek 1993 ősze és 1994 tavasza közötti időszakban kerültek rögzítésre a londoni Outside And Sarm West Studios-nál.

BBM_5BBM_6

A három zenészen kívül közreműködött egy-egy szám erejéig Tommy Eyre (billentyűsök); Morris Murphy (trombita) és Arran Ahmun (dob). Jack Bruce egyebekben csellón és billentyűs hangszereken is játszott!

BBM_7

A tíz nagyszerű felvétel közül csupán kettő volt feldolgozás (,,High Cost Of Living”/Alan Jones, Sherwin Hamlett; ,,I Wonder Why”/Albert King) a többi a zenészek saját alkotása volt! A legjobban a ,,Waiting In The Wings” (egyértelműen Cream utánérzés); a ,,Where In The World”; a ,,Can’t Fool The Blues”; a ,,Glory Days”; a már említett feldolgozás, az ,,I Wonder Why” számok sikerültek.

BBM_8

Az album 2002-ben megért egy újrakeverést és újra kiadást CD-lemezen. Erre további négy felvétel is felkerült (,,Danger Zone”, ,,The World Keeps On Turnin’ ”, ,,Sitting On The Top Of The World (Live), ,,I Wonder Why (Are You So Mean To Me?” (Live)/7243 5 83673 2 4/MOORECD12).

BBM_9

A 2021-es év is tartogatott némi meglepetést, mivel a holland Music On Vinyl lemezkiadó megjelentette dupla analóg lemez formájában (MOVLP2871). Nem véletlenül lett duplalemez, mivel a korábbi CD-lemez kiadás teljes, tizennégy számos összeállítását tartalmazta.

BBM_10

Tulajdonképpen egy jól sikerült alkotást hallhat, aki valamilyen zenei formátumban beszerzi gyűjteményébe az ,,Around The Next Dream” című albumot. Egyszerűen érthetetlen, hogy miért nem lett folytatása!

Lemez címe:
Around The Next Dream
Előadó:
BBM
Megjelenés dátuma:
1994
Műfaj:
Blues
Források
Virgin Records; Music On Vinyl; www.en.wikipedia.org; www.discogs.com
Youtube link
Vissza a cikkekhez
designed by peterteszary
Top magnifiercrossmenuchevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram