Al Di Meola: Casino (1978)
Ismerkedjünk meg az amerikai jazz gitáros őstehetséggel, aki 1954. július 22-én Albert Laurence Di Meola néven látta meg a napvilágot. Már 1974-ben csatlakozott a pályája csúcsán lévő ugyancsak amerikai Return To Forever nevű jazz rock formációnak. Tagként szerepelt soraik között 1974-től 1977-ig, majd az első feloszlást követően 1983-ban, illetőleg a második feloszlást követően 2008-ban. Népszerűsége azonban nem feltétlenül a Return To Forever zenekarnak köszönhető, sokkal inkább szólóalbumainak.
Fontos megemlíteni, hogy a kifejezetten sajátos gitárjátéka mely előadók hatására alakult ki. Már gyermekként az amerikai rock and roll stílust képviselő Elvis Presley és a The Ventures gitár együttes rajongója lett. Mivel a jazz volt a szívügye, így - a már említett előadók mellett - elsősorban jazz gitárosok hatottak rá, úgy mint: Kenny Burrell és George Benson.
Nos, 1978-ban elkészítette jelen, harmadik stúdió albumát. A lemezkiadó természetesen - a már megszokott - amerikai Columbia Records volt (PC 34461). A felvételi munkálatokra 1977 májusa és szeptembere közötti időszakban került sor. Érdekes módon a megjelentetéssel a lemezkiadó 1978. február 25-éig várt.
Már a zenészgárda megválasztása is igen jól sikerült, mivel becses személyén (gitár, mandolin, ütőhangszerek, taps) kívül Barry Miles játszott ütőhangszereken és billentyűsökön; Antony Jackson basszusgitározott; Steve Gadd dobolt; valamint Eddie Colon és Mingo Lewis ütőhangszereken játszott.
Ha egy átlag, úgynevezett ,,smooth jazz” (elegáns jazz) stílushoz szokott hallgató először hallja a ,,Casino” nagylemezt, feltehetően frászt kap. Aki a free jazzre esküszik, annak talán felcsillan a szeme. Viszont aki veszi a fáradságot és nem odafigyelve, hanem háttérzeneként, mondjuk olvasás mellé teszi fel a lemezjátszóra, az egy hatszámos csodát fog hallani. Igényes hangszeres játék, elképesztően jó improvizációk és gyors flamenco gitárjáték jellemzi. Kár lenne róla bármely számot is kiemelni, mivel úgy jó, ahogy van.
