A hónap lemeze - 2024 április

Giles_1

Giles, Giles And Fripp: The Cheerful Insanity Of Giles, Giles And Fripp (1968)

Feltehetően sokan kedvelik a híres angol progresszív rock zenekart, a King Crimsont. Nyilván felkapják a fejüket a Giles és a Fripp nevek hallatán. Nos, ez a két angol zenekar közös gyökerekkel rendelkezik. A már így is elvont zenei világ fog a King Crimson együttesben még jobban (inkább a keményebb progresszív rock vonalat erősítve) testet ölteni.

Giles_2Giles_3

A Giles, Giles And Fripp nevű zenekar 1967-ben alakult meg. Mivel ez az időszak a pszichedelikus rock virágzásával egyidőre volt tehető, ezért az egy évvel később, 1968-ban kiadott ,,The Cheerful Insenity Of Giles, Giles And Fripp” című egyetlen nagylemezén is ilyen zenei hangzással próbálkozott. A számok között narrátor hang, esetünkben Robert Fripp gitáros és Michael Giles dobos beszéli el - mintegy összekötő jelleggel - a zenei történetet. Megjegyzendő, hogy az angol Small Faces zenekar ,,Ogdens Nut Gone Flake” című szintén 1968-as és a The End együttes ,,Introspection” című 1969-es nagylemeze is ugyanezt a stílust használta fel.

Giles_4Giles_5

Giles_6

A háromtagú zenekar, Robert Fripp (gitár, mellotron); Peter Giles (basszusgitár, ének) és Michael Giles (dob, ének) a londoni Decca Studios No. 2. alatt készítette el a tizenhárom számot tartalmazó, ,,The Cheerful Insenity Of Giles, Giles And Fripp” című nagylemezét, melyet a Deram Records lemezkiadó, a Decca Records - pszichedelikus és progresszív rock zenei felvételeket megjelentető - leányvállalata dobott piacra 1968. szeptember 13-án. A felvételek, melyek 1968. február 26-a és május 18-a között keletkeztek, mind monó (DML 1022), mind sztereó (SML 1022) változatban kiadásra kerültek. Jellemző volt rájuk a folk rock és a jazz zenei hatás is.

Az amerikai és kanadai kiadások címe azonos volt, ám borítójuk teljesen más fotót tartalmazott az együttesről, ráadásul csupán sztereó (DES 18019) változatban kerültek kiadásra a London Records leányvállalat, a Deram Records gondozásában.

Giles_7

Giles_8Giles_9

Giles_10

A nagylemez különleges zenei élményt kínál a türelmes hallgatójának, melyhez a három zenekari tagon kívül számos zenész hozzájárult. Többek között Ted Barker és Cliff Harsy (harsona); Raymond Cohen, Gerry Fields, Kelly Isacs, Boris Pecker, William Reid és G. Sallisbury (hegedű); John Coulling és Rebecca Patten (cselló); Mike Hill és Nicky Hopkins (billentyűsök), valamint a The Breakaways énekegyüttes.

Izgalmas album a ,,The Cheerful Insenity Of Giles, Giles And Fripp”, melynek ott a hely minden komolyabb lemezgyűjteményben.

Lemez címe:
The Cheerful Insenity Of Giles, Giles And Fripp
Előadó:
Giles, Giles And Fripp
Megjelenés dátuma:
1968
Műfaj:
Pop Rock / Klasszikus Rock
Források:
Decca Records/Deram Records; London Records/Deram Records; www.en.wikipedia.org; www.discogs.com
Youtube link
Kaleidoszkóp

Az amerikai Rare Earth Records, mely a Motown Records leányvállalat volt, első néhány nagylemezét olyan külsővel dobta piacra, melyeknél mint egy ,,sírkő”, azaz félkör alakú volt a borító teteje. Az első kilenc album külseje készült ily módon, ezek utánnyomásai 1970-től már normál borítóval is kiadásra kerültek.

Love_Sculpture

Love Sculpture: Blues Helping (eredetileg az angoloknál 1968-ban, később az amerikaiaknál 1969-ben került kiadásra)

You Tube:

https://www.youtube.com/watch?v=M7VLl5O7NSA

RE_Get_Ready

Rare Earth: Get Ready (1969)

You Tube:

https://www.youtube.com/watch?v=l4wXajss72A&list=OLAK5uy_nrQIcVrPZvw5JIa6uj1UMST6GjEnSx4s0&index=2

Az amerikai Janis Joplin nevű legendás blues énekesnő igazi karrierjét a San Franciscó-i együttesben, a Big Brother And The Holding Company-ben kezdte. Mindössze két nagylemez erejéig maradt a zenekar énekese, majd - producere tanácsára - szólópályára lépett.

Big_5

Big Brother And The Holding Company: Big Brother And The Holding Company (1967)

You Tube:

https://www.youtube.com/watch?v=q9MHs9BJD7A

Big_Brother_Cheap_Thrills

Big Brother And The Holding Company: Cheap Thrills (1968)

You Tube:

https://www.youtube.com/watch?v=8tvNbxvVGEU

Aki felteszi a lemezjátszóra az amerikai Nazz együttes azonos címet viselő bemutatkozó lemezét, annak rögtön az angol The Who együttes 1965-ös, ,,I Can’t Explain” című nagy slágerének az alapdallama ugrik be, nyilván nem véletlenül. Nem tudni lett-e belőle plágium per?

The_Who_I_Can't_Explain

The Who: I Can’t Explain (1965)

You Tube:

https://www.youtube.com/watch?v=Pg2LkqZ7Pno

Nazz

Nazz: Open My Eyes (1968)

You Tube:

https://www.youtube.com/watch?v=apW-fj11T_k

Források: Rare Earth Records/Motown Records; Mainstream Records; Brunswick Records/Decca Records; SGC Records/Atlantic Records; www.discogs.com

Vissza a cikkekhez
designed by peterteszary
Top magnifiercrossmenuchevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram