A hónap lemeze - 2023 november

Rare_Earth_1

Rare Earth: Get Ready (1969)

Ismerkedjünk meg a Rare Earth nevű kiváló amerikai blues, soul, progresszív rock zenét játszó zenekarral. Az alapítás ötlete a tagokban 1968-ban vetődött fel, és le is szerződtek a Verve Records lemezkiadóhoz. Még ebben az évben rögzítették és meg is jelentették bemutatkozó, ,,Dreams/Answers” (V6-5066) című nagylemezüket. Ezen már hallható volt a ,,Get Ready” című klasszikusuk rövid változata. Lényegében a következő - e cikk tárgyát képező - nagylemez eköré a szám köré épült.

Rare_Earth_9

Rare_Earth_10Rare_Earth_11

Rare_Earth_12

Az 1969-es év lemezkiadó váltást hozott a Rare Eart együttes számára. Ez pedig a Motown Records újonnan alapított leányvállalata, a zenekar nevével egyező Rare Earth Records lett. A kiadó tovább érdekessége volt, hogy az első sorozat nagylemezt a tetején félköríves kerekítésű borítóval dobták piacra. Két angol (The Pretty Things; Love Sculpture) és két amerikai (Rustix; The Messengers) együttes albumai jelentek meg a Rare Earth ,,Get Ready” című nagylemezén kívül.

Rare_Earth_2Rare_Earth_3Rare_Earth_4

A sorrendben a második, ,,Get Ready” című, mindössze hat felvételt tartalmazó nagylemez zeneanyagának rögzítésére 1969. július 3. és 17. napja között került sor, feltehetően a Motown stúdiójában. Magára a megjelentetés 1969. szeptember 30-án történt kizárólag sztereó változatban. Érdekesség, hogy 1970-ben újra kiadásra került ez a nagyszerű alkotás, de ezúttal már a hagyományos formájú lemezborítóval. Érdekes módon az angolok eleve 1970-ben jelentették meg először (Tamla Motown Records STML 11165). A nagylemezről egy kislemez is kimásolásra került, méghozzá a ,,Get Ready”/,,Magic Key” (R 5012). Jelen esetben a rendkívül hosszú 21 perc 30 másodperces, ,,Get Ready” rövidített, 2 perc 46 másodperces változata.

Rare_Earth_5

Rare_Earth_6Rare_Earth_7

Nagy fába vágta az öt zenész a fejszéjét, amikor nekifogott a felvételi munkálatoknak, de príma, platinalemezes alkotást hoztak össze! Egyetlen saját számukat az énekes (szaxofon, csörgődob), Gil Bridges szerezte (,,Magic Key”). A többi szám mind-mind ismert számok feldolgozásai voltak (Tobacco Road” - John D. Laudermilk/The Nashville Teens; ,,Feelin’ Alright” - Dave Mason/Traffic; ,,In Bed” - Lynn Henderson, Tom Baird, Wes Henderson; ,,Train To Nowhere” - Kim Simmonds, Chris Youlden/Savoy Brown és a címadó ,,Gat Ready” - Smokey Robinson/The Temtations). Az énekesen kívül Rod Richards gitározott; John Persh basszusgitározott, csörgődobozott és énekelt; Kenny James orgonán és elektromos zongorán játszott, énekelt, valamint Pete Rivera dobolt és énekelt.

Rare_Earth_8

Aki esetleg ódzkodna egy ilyen jellegű nagylemez meghallgatásakor, annak jó hír, hogy a zenei változatosságon meg fog döbbenni. Különösen érdekes a címadó, rendkívül hosszú szám és annak a részét képező dobszóló. Ide kapcsolódik egy észrevétel, nevezetesen a felületes hallgatónak úgy tűnhet, hogy a teljes ,,B” oldalt betöltő szám egy valódi koncert felvétel. Ez nincs így, mivel a közönség hangjait utólag keverték a stúdió felvételhez! Egyéb iránt a nagylemez egyáltalán nem unalmas, sőt meghozza a kedvet a zenekar további nagylemezeihez is.

Lemez címe:
Get Ready
Előadó:
Rare Earth
Megjelenés dátuma:
1969
Műfaj:
Pop Rock / Klasszikus Rock
Források:
Verve Records; Rare Earth Records; Tamla Motown Records; www.en.wikipedia.org; www.discogs.com
Youtube link
Kaleidoszkóp

Az angol The Beatles zenekar legendás dupla válogatáslemezei, a ,,piros album” és a ,,kék album” dupla válogatás lemezei ezúttal - figyelemmel az 50. évfordulóra - 2023. november 10-én újfent kiadásra kerültek, ezúttal azonban tripla albumokként. Az eredeti, 1973-as megjelenésű, ,,1962-1966” és ,,1967-1970” albumok mostanra új keverést kaptak. Hangzásuk bombasztikus, gyönyörű sztereó kép jellemzi a felvételeket. Csupán talán a basszusuk lehetne egy kicsit dinamikusabb.

További érdekesség, hogy a ,,kék album” esetében, hogy ezen a számok döntő többsége nem 2023-as újrakeverésű. Plusz tartalmazza az idén kiadott, ez eddig kiadatlan, ,,Now And Then” felvételt is! Az a szerencsés lemezgyűjtő, aki beruház - az egyébként borsos árú - dupla tripla albumra, hetvenöt ,,újragondolt” felvételt hallhat fantasztikus hangminőségben.

Beatles_Red_2023_1Beatles_Red_2023_2

The Beatles: 1962-1966/,,Red Album” (1973/2023)

You Tube:

https://www.youtube.com/watch?v=lSfpCaCYTyg&list=PLlrpE08Vg_EvptmFpFJJV3i19y3vEcQ_G

Beatles_Blue_2023_1Beatles_Blue_2023_2

The Beatles: 1967-1970/,,Blue Album” (1973/2023)

https://www.youtube.com/watch?v=wwrTkhD_zm8&list=PLiiBhlQW89V6297x-BB-b3QYNDb0UHyn_&index=1

Ventures

A legendás amerikai instrumentális felvételeket kiadó The Ventures zenekar 1964-es ,,The Ventures In Space” nagylemezén hallható a ,,Fear” felvétel. Ennek olyan különleges hangulata van, mintha az ember az űrben lebegne! Különösen sötétben váltódik ki ez a hangulat.

The Ventures: The Ventures In Space (1964)

You Tube:

https://www.youtube.com/watch?v=LuxYVqKftQw

Az angol Cream együttes 1967-es bemutatkozó ,,Fresh Cream” című amerikai nagylemezének megvolt az a diszkrét bája, hogy tartalmazta 1966 egyik nagy angol slágerét, az ,,I Feel Free” című számot. Természetesen a számösszeállítása is különbözött a két kiadásnak.

Cream_I_Feel_Free

The Cream: I Feel Free (1966)

You Tube:

https://www.youtube.com/watch?v=b7K6m3u_u-E

Cream_Fresh_Cream_1

The Cream: Fresh Cream (1966)

You Tube:

https://www.youtube.com/watch?v=tsrmxWcodd0&list=PLL-NbN8uTOigfAlUmlu5LWs_HqgxAUr07

Cream_Fresh_Cream_2

The Cream: Fresh Cream (1967)

You Tube:

https://www.youtube.com/watch?v=3gRQexH4C3Y

Források: Apple Records/Universal Music Group International; Dolton Records; Reaction Records; ATCO Records; www.en.wikipedia.org; www.discogs.com

Vissza a cikkekhez
designed by peterteszary
Top magnifiercrossmenuchevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram