A hónap lemeze - 2022 szeptember

R_1

Rodriguez: Cold Fact (1970)

Egészen 2012-ig az ismeretlenség homályába burkolózott az eredetileg Sixto Diaz Rodriguez néven született amerikai énekes, gitáros. Ebben az évben készült el ugyanis róla egy dokumentumfilm, mégpedig ,,Searching For Sugar Man” címmel. Nos, ez az igen egyedi hangzásvilágot teremtő, kiváló előadóművész - a tudtán kívül - szülőhazájától távol igen nagy népszerűségnek örvendett. Úgy tűnik - Jézus szavaival élve - senki sem lehet próféta a saját hazájában, de Ausztrália, Dél-Afrika, Új-Zéland, Zimbabwe, Botswana igényes zeneszerető hallgatósága meghozta számára a nem várt sikert. Ebben különösen az volt vicces, hogy erről mit sem sejtett!

R_2

R_3R_4

Rodriguez szegény mexikói-amerikai család hatodik gyermekeként (innen a Sixto név) látta meg a napvilágot 1942. július 10-én Ditroitban, sorsa is sajnos ennek megfelelően alakult. Római katolikus nővérek által fenntartott árvaházban nevelkedett, akiknek felbecsülhetetlen segítségéért mindig is hálát érzett, mivel nem hagyták őt elkallódni, segítettek neki a magasabb intellektuális célok felismerésében.

R_5

Mivel tehetséges volt, számai pedig a szegény és elnyomott munkásosztály iránt szociális érzékenységet mutattak, ezért - miként az akkor már befutott szintén amerikai világsztár Bob Dylan esetében is történt - fantáziát láttak benne. Rodriguez 1970-ben le is szerződött az 1969-es alapítású Sussex Records lemezkiadóval. Itt csupán két albumra elegendő zenei anyag került rögzítésre, kizárólag sztereó változatban. Az első 1970-ben az itt bemutatásra kerülő ,,Cold Fact” (SXBS 7000), míg a második 1971-ben a ,,Coming From Reality” (SXBS 7012) volt. A nagylemezeket egyébként a Buddah Records hozta forgalomba.

R_6R_7

A ,,Cold Fact” nagylemez további érdekessége, hogy az Egyesült Államokon kívül nem a Buddah Records, hanem a híres trombitás, Herb Alpert, valamint üzlettársa, Jerry Moss által alapított A&M Records volt a forgalmazó (Nagy-Britannia, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrika).

R_8

Igényesen kidolgozott hangzásvilága ellenére a ,,Cold Fact” nagylemez nem vált ismertté, ennek bevételéből megélni Rodriguez nem tudott, ezért más bevételi forrás után nézett. Sok féle munkával próbálkozott, így többek között volt gyári munkás, takarító is. Szerencsére fiatalkori neveltetésének köszönhetően igen szerény jövedelem mellett, de tisztességben élte dolgos mindennapjait. Sajnos volt tíz olyan éve, mely alatt a drogfüggőséggel próbálta felvenni a harcot, szerencsére sikerrel.

R_9R_10

A ,,Cold Fact” nagylemez mind a tizenkét felvétele különleges, szinte vonzza a figyelmet, felesleges róla bármelyik számot is kiemelni, mivel úgy jó, ahogy van! A felvételeken, az énekes gitáros Rodriguezen kívül Denis Coffey gitározott, Mike Theodore billentyűzött, Bob Babbitt basszusgitározott és Andrew Smith dobolt. A kiegészítő jelleggel megszólaló rézfúvós és vonós kíséretet ugyancsak - a billentyűs hangszereken közreműködő - Mike Theodore rendezte.

R_11R_12

Érdekes, különleges hangulatú zenét hallhat, aki lemezgyűjteményét a ,,Cold Fact” című albummal gazdagítja.

Íme, a Rodriguezről szóló dokumentumfilm (,,Searching For Sugar Man”):

You Tube:

Lemez címe:
Cold Fact
Előadó:
Rodriguez
Megjelenés dátuma:
1970
Műfaj:
Pop Rock / Klasszikus Rock
Források:
Sussex Records; Buddah Records; A&M Records; www.4bro.hu; www.en.wikipedia.org; www.discogs.com
Youtube link
Kaleidoszkóp

Az amerikai Ted Nugent együttese, a The Amboy Dukes 1967-ben rögzítette, majd 1968-ban megjelentette - mind nagylemezen, mind pedig kislemezen - a ,,Journey To The Center Of The Mind” című klasszikus slágerét. Nem kellett azonban sokáig várnia, hogy feldolgozásra kerüljön, mivel 1969-ben az angol - akkori nevén - Ambrose Slade együttes gondoskodott róla

Amboy

The Amboy Dukes: Journey To The Center Of The Mind (1968)

You Tube:

https://www.youtube.com/watch?v=_onagRhKN5E

Ambrose

Ambrose Slade: Journey To The Center Of The Mind (1969)

You Tube:

https://www.youtube.com/watch?v=ScTzRnazRMs

Az amerikai Paul Revere And The Raiders együttes három legismertebb albumát is megjelentette a kifejezetten audiofil kiadványokra szakosodott Sunday Music lemezkiadó. Közös bennük, hogy mindhárom lemez 1966-ban, a Columbia Records kiadásában látott napvilágot (,,Just Like Us”; ,,Midnight Ride”; The Spirit Of ’67”), valamint hogy színes anyagra nyomták az analóg lemezeket.

Paul_1Paul_2

Paul Revere And The Raiders: Just Like Us (1966)

You Tube:

https://www.youtube.com/watch?v=VLm3it912SI

Paul_3Paul_4

Paul Revere And The Raiders: Midnight Ride (1966)

You Tube:

https://www.youtube.com/watch?v=kvclW3pJBGw&list=PLowQCq3Ss89jDayrwFG-cROA8ZwFbVsTT

Paul_5Paul_6

Paul Revere And The Raiders: Spirit Of '67

You Tube:

https://www.youtube.com/watch?v=g_P-x868Qp4&list=PLr3vu4rYtCOkDLT4gJnhvC7H2MQKeLxGf

Szinte hihetetlen, hogy a ,,Have You Ever Loved Somebody” című számot nem az angol The Hollies - amelytől mindenki ismerheti - rögzítette elsőként lemezre, hanem az ugyancsak angol The Searchers. Az utóbbi 1966-ben adta ki kislemezen, mely már a zenekar fénykorának végét jelentette, míg az előbbi 1967-ben, az ,,Evolution” nagylemezen rögzítette, mely a zenekarnak kifejezetten a fénykora volt!

S_1

You Tube:

The Searchers: Have you Ever Loved Somebody (1966)

https://www.youtube.com/watch?v=UZiz3wU6VTo

H_1

You Tube:

The Hollies: Have you Ever Loved Somebody (1967)

https://www.youtube.com/watch?v=SEMQ4V3FZ7w

Források: Mainstream Records; Fontana Records; Columbia Records; Friday Music; Pye Records; Parlophone Records; www.discogs.com

 

Vissza a cikkekhez
designed by peterteszary
Top magnifiercrossmenuchevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram