A hónap lemeze - 2021 november

Deep Purple: Shades Of Deep Purple (1968)

Bárki bármit mond, ez egy ütős kezdése volt a klasszikus hard rock zenekarnak, mely ekkor még a korának megfelelő pszichedelikus hangon szólalt meg. Az 1968-as esztendő egyik legmarkánsabb nagylemeze jött létre az öt angol zenész jóvoltából. A félreértések elkerülése végett későbbi hard rock stílusú albumaik is nagyon jók!

Ebben a felállásban a Deep Purple három nagylemezt készített (,,Shades Of Deep Purple”/1968; ,,The Book Of Taliesyn” 1968/1969; ,,Deep Purple” 1969), melyek közül ez az első. Az együttes 1968-as év elején az amerikai, viszonylag frissen alapított Tetragrammaton Records részére demófelvételeket rögzített a londoni Trident Studios-nál. Ezt követték az ugyancsak londoni Pye Studios-nál 1968. május 11. és 13. között az album felvételi munkálatai. Érdekes, hogy az amerikai Tetragrammaton Records általi megjelenés időben megelőzte az angol Parlophone Records általit. Az előbbire 1968. július 17-én került sor, míg az utóbbira csupán szeptemberben. Az amerikai kiadás kizárólag sztereó (T-102) változatban került a lemezboltok polcaira. A britek mind monó (PMC 7055), mind sztereó (PCS 7055) változatban piacra dobták.

A nagylemezen az első felállás játszik, az élén Rod Evans énekessel. Az ő hangja, mely valljuk meg fantasztikus, domináns a további két albumon is. Kissé táncdal énekesi jellege van, mégis érződik, hogy nem erőlködik, csak teszi a dolgát. Zenésztársai: Ritchie Blackmore (gitár); Jon Lord (orgona); Ian Paice (dob) és Nick Simper (basszusgitár, ének). Nagyon fontos jellemzője a zenekari játéknak a basszusgitár, dob dominancia, a pszichedelikus gitárfutamok.

A ,,Shades Of Deep Purple” album egyszerűen szuper, minden részletében érdekfeszítő, zenei összekötő elemektől tarkított. Már a kezdő felvétel (,,And The Address”) is jól érzékelteti, hogy mi várható a továbbiakban. Mellesleg a 2020-as ,,Whoosh!” albumon is helyet kapott annak ellenére, hogy ezen nyilvánvalóan nem Rod Evans énekel, hanem Ian Gillan. Az amerikai Billy Joe Royal énekes klasszikusa, a ,,Hush” pedig kislemezként is nagy sláger lett (,,Hush!”/,,One More Rainy Day” Parlophone R 5708). Jól látható, hogy - a világviszonylatban a kanadai kislemez eladási lista 2. helyéig jutó feldolgozás - igazi zenei telitalálat volt.

További három feldolgozás is hallható az albumon, az ,,I’m So Glad” (Skip James); a ,,Help” (Lennon/McCartney) és a ,,Hey Joe” (Billy Roberts). Az első egy amerikai blues sztenderd, a második az angol The Beatles együttes 1965-ös nagy slágere, míg a harmadik ugyancsak egy amerikai blues sztenderd, melyet az angol The Jimi Hendrix Experience; valamint az amerikai The Byrds; a Love és a The Leaves együttes is feldolgozott. Ezen kívül további három igen jól sikerült saját szerzeményt (,,One More Rainy Day"; ,,Mandrake Root"; ,,Love Help Me") is hallhat, aki erre az albumra beruház.

A nagylemez számtalan későbbi kiadást megért már, közöttük az EMI Records 2000-ben megjelentetett CD-lemez kiadványával (7243 4 98336 2 3), vagy éppen a 2015-os analóg lemez (PCSR 7055/0825646138357) változatával.