:format(jpeg):mode_rgb():quality(40)/discogs-images/R-2722070-1426428009-1323.jpeg.jpg)
John Hammond: So Many Roads (1965)
Nincs abban semmi meglepő, ha a hónap lemeze egy blues album lesz, különösen ha John Hammond neve fémjelzi azt. Az ismert blues gitáros, énekes 1965-ben rögzítette a ,,So Many Roads” című albumát. Igazi dögös album készült el Charlie D. Musselwhite, a szájharmonikás zseni, a The Paul Butterfield Blues Band tagja, Michael Bloomfield zongorista (ezúttal nem gitáros előadóként), Jimmy Lewis basszusgitáros és a későbbi The Band - Bob Dylan kísérőzenekara, majd saját neve alatt lemezeket készítő - zenekar három tagja: Jaime R. Robertson gitáros, Mark Levon Helm dobos és Eric Hudson orgonista társaságában.
:format(jpeg):mode_rgb():quality(40)/discogs-images/R-2722070-1426428011-1724.jpeg.jpg)
:format(jpeg):mode_rgb():quality(40)/discogs-images/R-2722070-1419165367-9629.jpeg.jpg)
:format(jpeg):mode_rgb():quality(40)/discogs-images/R-2722070-1419165367-8645.jpeg.jpg)
Ha valaki szereti a dögös chicagoi bluest, na, akkor ez az. A lemez legjobb felvételei között találjuk Bo Diddley (,,Who Do You Love”, ,,O Yea!”), Muddy Waters (,,Long Distance Call”, I Want You to Love Me”), Robert Johnson (,,Judgement Day”, ,,Rambling Blues”), valamint Willie Dixon (,,Down in he Bottom”, ,,You Can’t Judge a Book by the Cover”, ,,Big Boss Man”) szerzeményeit. Persze a többi felvétel se rossz. John énekhangja olyan, amilyen, kicsit affektáló, de jól beleillik a képbe.
:format(jpeg):mode_rgb():quality(40)/discogs-images/R-3582538-1583622933-9935.jpeg.jpg)
:format(jpeg):mode_rgb():quality(40)/discogs-images/R-3582538-1336182300.jpeg.jpg)
A tizenkét számos albumot a Vanguard kiadó jelentette meg mind monó (VRS 9178), mind sztereó (VSD 79178) változatban.
:format(jpeg):mode_rgb():quality(40)/discogs-images/R-3582538-1511031185-7055.jpeg.jpg)
:format(jpeg):mode_rgb():quality(40)/discogs-images/R-3582538-1511031185-1908.jpeg.jpg)
Források: Discogs, Vanguard, Wikipedia
:format(jpeg):mode_rgb():quality(40)/discogs-images/R-375379-1364394758-6224.jpeg.jpg)
:format(jpeg):mode_rgb():quality(40)/discogs-images/R-1349841-1313098294.jpeg.jpg)
Vannak érdekes lemezborítók, melyekre nincs magyarázat. Illetve lehet némi magyarázat a The Beatles: Rubber Soul angol és a The Rolling Stones: Out of Our Heads amerikai albumának borító képeire. Mivel a két angol zenekar egymás konkurense volt, feltehetően az egyik a másiknak adta az ötletet. Ha egymás mellé tesszük a lemezborítókat, akkor az előbbin a zenekar balra ferdén van fotózva, az utóbbin pedig jobbra. Az ötlet az utóbbi zenekartól származhatott elsőként.
:format(jpeg):mode_rgb():quality(40)/discogs-images/R-499497-1454850695-8659.jpeg.jpg)
:format(jpeg):mode_rgb():quality(40)/discogs-images/R-499497-1454850695-9754.jpeg.jpg)
:format(jpeg):mode_rgb():quality(40)/discogs-images/R-1334394-1318899570.jpeg.jpg)
:format(jpeg):mode_rgb():quality(40)/discogs-images/R-1334394-1318899573.jpeg.jpg)
A The Beatles: Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band című albumát, ha kinyitjuk, azt tapasztaljuk, hogy az angol változathoz képest az amerikai kiadáson George Harrison válla fölött elhelyezték a lemez sorozatszámát is (2653).
:format(jpeg):mode_rgb():quality(40)/discogs-images/R-1388123-1519699074-6087.jpeg.jpg)
:format(jpeg):mode_rgb():quality(40)/discogs-images/R-1388123-1519699074-6460.jpeg.jpg)
Bele-belehallgatva a The Beatles együttes felvételeibe, különböző benyomásokat szerezhetünk és óhatatlanul más zenekarok stílusához hasonlítgatjuk. Mondjuk például a ,,This Boy” című felvétele tipikus Gerry and The Pacemakers stílusjegyeket visel.
Források: Discogs, Wikipedia
