A hónap lemeze - 2018 október

Procol Harum album cover

Procol Harum: Procol Harum (1967)

Ezúttal a Procol Harum zenekar azonos című bemutatkozó albumára esett a választás. Különleges zenei összhatást ért el a zenekar a két billentyűs hangszer használatával. Hasonló felállásban játszott egy évvel később a Spooky Tooth zenekar is.

Az album felvételeire 1967 júniusában került sor a londoni Olympic Studiosban. Meglepő módon a lemez az Egyesült Államokban hamarabb, 1967 szeptemberében jelent meg, míg az angol változat csupán decemberben került a lemezboltokba. Az Egyesült Királyságban kizárólag monó változat (LRZ 1001) jelent meg a Regal Zonophone kiadó gondozásában, azonban az amerikai kiadás a Deram Records kiadó jóvoltából úgynevezett ,,rechanneled”, azaz álsztereó változatban is napvilágot látott (monó DE 16008, sztereó DES 18008).

Érdekessége az albumnak, hogy rögzítésre került egy sokcsatornás úgynevezett "multitrack” sztereó felvétel is, azonban ennek holléte mind a mai napig ismeretlen.

Nem hagyható figyelmen kívül a lemez 2016-os angol katalógus szerinti ára, ami tekintettel a zenekar viszonylag korai népszerűségére, vagyis a feltehetően nagy példányszámra, igen csak borsosnak mondható 100 angol font volt.

Az igazi kavarodás a lemez számösszetételével kezdődött meg. Mint az ismeretes, az angol változat kilenc számos volt és nem tartalmazta a híres "A Whiter Shade Of Pale” című slágert. Az amerikai kiadás ezzel szemben - a maga tíz számával - már ezt is tartalmazta. A trükk nyilvánvalóan azt célozta, hogy az amerikai felvevőpiacon a zenekar, köszönhetően slágere népszerűségnek, nagyot szakítson. Ezért is adták ki a lemezt az Egyesült Államokban jóval az angol megjelenés előtt. A francia kiadás annyiban volt különleges, hogy az angol változaton hallható nyitó szám, azaz a "Conquistador” helyébe a "Homburg” című számot, míg a második oldalon a "Good Captain Clack” helyére a "Conquistador” című számot helyezte.

A lemezen Gary Brooker (ének, zongora), Robin Trower (gitár), Matthew Fisher (orgona), Dave Knights (basszusgitár) és Barrie James Wilson (dob) működött közre. Ekkor vált a zenekar védjegyévé az énekes enyhén nazális hangja és a két billentyűs hangszer.

Az angol lemez számösszeállítása (az amerikai hamarabb kerül kiadásra) eképpen alakult:

első oldal

1. "Conquistador" 2:42
2. "She Wandered Through The Garden Fence" 3:29
3. "Something Following Me" 3:40
4. "Mabel" 1:55
5. "Cerdes (Outside The Gates Of)" 5:07

második oldal

1. "A Christmas Camel" 4:54
2. "Kaleidoscope" 2:57
3. "Salad Days (Are Here Again)" 3:44
4. "Good Captain Clack" 1:32
5. "Repent Walpurgis" 5:05

Az amerikai változat némileg eltérő számösszeállítása:

első oldal

1. "A Whiter Shade Of Pale" 4:04
2. "She Wandered Through The Garden Fence" 3:18
3. "Something Following Me" 3:37
4. "Mabel" 1:50
5. "Cerdes (Outside The Gates Of)" 5:04

második oldal

1. "A Whiter Shade Of Pale" 4:04
2. "She Wandered Through the Garden Fence" 3:18
3. "Something Following Me" 3:37
4. "Mabel" 1:50
5. "Cerdes (Outside The Gates Of)" 5:04

Források: Discogs, Wikipedia

Lemez címe:
Procol Harum
Előadó:
Procol Harum
Megjelenés dátuma:
1967
Műfaj:
Pop Rock / Klasszikus Rock
Források:
Discogs, Wikipedia
Youtube link
Kaleidoszkóp

Ez év júniusában a hónap lemeze a "The Beach Boys with The Royal Philharmonic Orchestra” című albuma lett. A Discogs adatbázisa ekkor még nem tartalmazta az album vinyl változatát, azóta viszont kiderült, hogy nem csupán a hagyományos fekete korong került kiadásra, hanem egy színes, narancssárga színű limitált példányszámú változat is. Remélem, a gyűjtők szeme most már felragyog.

Procol Harum album coverAt Your Birthday Party album cover

Két helyen is hallható a Mabel női név az 1960-as évek lemezein. Először a Procol Harum 1967-ben kiadott bemutatkozó albumán szerepelt, majd a Steppenwolf zenekar 1969-ben megjelentetett "At Your Birthday Party” című lemezének "Happy Birthday” című számában.

Ogdens' Nut Gone Flake album coverThe Cheerful Insanity Of Giles, Giles And Fripp album cover

Az 1968-as év mérföldkő volt az úgynevezett koncept albumok körében. Kiemelendő a The Small Faces zenekar "Ogden’s Nut Gone Flake” című lemeze, melynek főszereplője egy bizonyos Stan volt, míg a Giles, Giles and Fripp zenekar "The Cheerful Insanity of Giles, Giles and Fripp” főhőse Rodney volt. Mindkét albumon hallhatunk narrátort is.

Források: Discogs, Wikipedia

Vissza a cikkekhez
designed by peterteszary
Top magnifiercrossmenuchevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram