A hónap lemeze - 2018 november

Strange Days album cover

The Doors: Strange Days (1967)

Szinte adta magát, hogy a hónap lemeze a The Doors együttes ,,Strange Days” című albuma legyen. Egy éve jelent meg tudniillik az 50. éves évfordulós újrakevert monó és sztereó változat, mind lemezen, mind pedig CD-n. Az 1967-es első megjelentetés egy időszakra esett a The Beatles: Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band címet viselő albumával.

Az életben nincsenek véletlenek, ezúttal sem beszélhetünk ilyenről. A stúdiótechnikai bravúrok sorozatát felvonultató The Beatles zenekar imént hivatkozott albuma nagy hatással volt a ,,Strange Days” című album munkálataira. A lemez 1967. szeptember 25-én került a lemezboltok polcaira. A felvételek májustól augusztusig terjedő időszakban készültek a hollywoodi Sunset Sound Recorders stúdióban. Ez lett a zenekar második stúdió albuma, mely még pszichedelikusabbra sikerült, mint a bemutatkozó album, és szerkesztését tekintve is ahhoz hasonló lett. A ,,When the Music’s Over” című szám felépítését tekintve nagyban hasonlított a korábbi bemutatkozó album ,,The End” című számára.

Az album rengeteg technikai újítást és effektet vonultatott fel a számok hangzásvilágában. Ismételten hivatkozni kell a The Beatles együttes fenti albumára, mely a ,,Strange Days” lemez elkészítésére igen nagy hatással volt. Ezen felül szinte állandó ideiglenes taggá vált Douglass Lubahn basszusgitáros, aki ez idő tájt a Clear Light zenekarban játszott, és a lemez tíz számából hétben basszusozott. Ez lett az első kizárólag saját szerzeményeket tartalmazó lemez, mely az amerikai Billboard 200-as listáján az előkelő 3. helyezéséig jutott.

A lemezen a már említett vendég zenészen kívül csupán a zenekar tagjai, azaz Jim Morrison (ének), Robby Krieger (gitár), Ray Manzarek (billentyűs hangszerek) és John Densmore (dob) működtek közre.

A lemez legjobb felvételei pedig a ,,Love Me Two Times”, a ,,Moonlight Drive” és a ,,When the Music’s Over” számok voltak. Effektek tekintetében kiemelkedő volt a ,,Horse Latitudes” és az ,,I Can’t See Your Face In My Mind” című felvétel.

Források: Discogs, Wikipedia

Lemez címe:
Strange Days
Előadó:
The Doors
Megjelenés dátuma:
1967
Műfaj:
Pop Rock / Klasszikus Rock
Források:
Discogs, Wikipedia
Youtube link
Kaleidoszkóp

Ascenseur Pour L'Échafaud album coverJazz Track album cover

Miles Davis 1957. decemberében rögzítette a ,,Ascenseur Pour l’Échafaud” című francia film zenéjét, melynek kiadására 1958-ban került sor. Az album részben amerikai, részben francia zenészek közreműködésével készült el. Az eredeti francia kiadás a Fontana Records gondozásában (660.213 MR) 10” méretű lemez formájában jelent meg. Az amerikai ellenben ,,Jazz Tracks” címmel már a hagyományos nagylemez formájában látott napvilágot a Columbia Records (CR 1268) kiadásában. Ez a francia lemez tíz felvételén túlmenően tartalmazott még további három Amerikában, New Yorkban rögzített felvételt is. Valamennyi kiadás közös jellemzője volt a monó változatban történő megjelentetés.

Már-már hagyománnyá válik az, hogy a különböző zenekarok felvételeit az évfordulókra a lemezkiadók díszdobozos változatban jelentetik meg. Nem történt ez másként a The Doors együttes ,,Waiting For The Sun” albumával sem. A lemez eredetileg 1968-ban került kiadásra. Most a megjelenés ötvenedik évfordulójára emlékezünk. A díszdoboz tartalmaz két CD lemezt és egy vinyl lemezt. A CD-ken az eredeti sztereó változat újrakeverése, néhány kiadatlan felvétel és egy koppenhágai koncertfelvétel található, míg a lemezen az eredeti album.

Blues Of Desperation album coverWe're All In This Together album cover

A lemezboltok kínálatát tanulmányozva bizonyára feltűnt a gyűjtőknek, hogy a lemezárak csalókák lehetnek, így különösen, ha dupla lemezt kívánunk megvásárolni. Az első ránézésre soknak tűnő ár láttán azzal vigasztalódunk, hogy bőven megéri az árát, mivel dupla album. Na, ez egy óriási tévedés. Nem dupla az, hanem a jellemzően tizenkét számos lemez van négy lemezoldalra nyomva. Az kétségtelen, hogy a zene dinamikusabb így, de a fotelből tíz percenként ugrálhatunk fel a lemezt megfordítani. Ilyen megjelentetésre jó például hozhatóak fel Joe Bonamassa, Walter Trout albumai.

Források: Discogs, Wikipedia

Vissza a cikkekhez
designed by peterteszary
Top magnifiercrossmenuchevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram