A hónap lemeze - 2018 július

Smith: A Group Called Smith (1969)

Ezúttal a választás az amerikai Smith zenekar ,,A Group Called Smith" című bemutatkozó lemezére esett. Az album 1969 nyarán került felvételre és ezt követően a lemezboltok polcaira. A zenekar a kaliforniai Los Angelesben működött. Megjegyzendő, hogy ezt követően csupán egy albumot produkált és feloszlott.

A lemez telis-tele van feldolgozásokkal. Ezek némelyike annyira különleges hangvételű, hogy első hallásra nem is lehet felismerni. A zenekar stílusára leginkább a blues-rock-soul hármas jellemző, amit teljesen profin játszanak. Az albumról a ,,Baby, It’s You” számot másolták ki kislemezre. A hangzásviláguk nagyban hasonlít a pályáját hasonló időszakban kezdő Three Dog Night nevű zenekarra. Nyilván nem a véletlen műve, hogy a lemezt mindkét együttes esetében az ABC Records Dunhill Records nevű leányvállalata adta ki.

A lemezen a következő zenészek hallhatóak: Jerry Carter (basszusgitár), James Richard Cliburn (szóló gitár), Gayle McCormick (vokál), Larry Moss (orgona), Bob Evans (dob).

A felvételek az alábbiak:

Első oldal:
1. "Let's Get Together" (Chet Powers)
2. "I Don't Believe (I Believe)" (Jeffrey Thomas)
3. "Tell Him No" (Rod Argent)
4. "Who Do You Love" (Bo Diddley)
5. "Baby, It's You" (Burt Bacharach, Mack David, Luther Dixon)

Második oldal:
1. "Last Time" (Mick Jagger, Keith Richards)
2. "I Just Want To Make Love To You" (Willie Dixon)
3. "Mojalesky Ridge" (Harvey Price, Joel Sill, Dan Walsh)
4. "Let's Spend The Night Together" (Mick Jagger, Keith Richards)
5. "I'll Hold Out My Hand" (Al Gorgoni, Chip Taylor)

Források:  Discogs, Wikipedia

Lemez címe:
Smith
Előadó:
A Group Called Smith
Megjelenés dátuma:
1969
Műfaj:
Pop Rock / Klasszikus Rock
Források:
Discogs, Wikipedia
Youtube link
Kaleidoszkóp

Strange Days album coverA Saucerful Of Secrets album cover

Több olyan zenekar is volt a ’60-as évek második felében, amelyik a marimba nevű hangszert alkalmazta a lemezfelvétele során. Íme most két jó példa erre: az egyik a The Doors nevű amerikai zenekar volt a második ,,Strange Days” (1967) című albumának ,,I Can’t See Your Face In My Mind” című felvétel, a másik pedig az angol Pink Floyd zenekar ugyancsak második ,,A Saucer Full Of Secrets” (1968) című lemezének ,,See-Saw” című felvétele volt.

Led Zeppelin (Vinyl, LP, Album, Reissue, Remastered) album coverLed Zeppelin II (Vinyl, LP, Album, Reissue, Remastered) album coverLed Zeppelin III (Vinyl, LP, Album, Reissue, Remastered) album coverUntitled (Vinyl, LP, Album, Reissue, Remastered) album cover

A 2014-es év ismét valami újat hozott a Led Zeppelin zenekar életében. Jimmy Page gitáros-énekes, a zenekar egyik alapítója az albumaik újra keverése mellett döntött. A keverési munkálatok kizárólag az eredeti mesterszalagokra épültek. Valamennyi sorlemez újra lett keverve. A megjelentetésükre 2014. június 2-a és 2015. július 31-e között került sor, mind vinylen, mind CD-n. Az eredmény önmagáért beszél. Érdemes legalább az első négy albumot minden lemezgyűjtőnek beszereznie.

Kinks album coverThe Rolling Stones album coverThe Pretty Things album coverThe "Angry" Young Them! album cover

Nem létezhet lemezgyűjtemény a következő albumok nélkül, melyek közül az első kettő 1964-ben, a második kettő 1965-ben látott napvilágot: The Kinks, The Rolling Stones, The Pretty Things, The Them. Aki meghallgatja őket, annak az az érzése támad, hogy zenei frissességük ma is aktuális lehet és utat mutathatnak a ma zenészeinek.

Források: Discogs, Wikipedia

Vissza a cikkekhez
designed by peterteszary
Top magnifiercrossmenuchevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram