A hónap lemeze - 2017 szeptember

Olé Coltrane album cover

John Coltrane: Olé (1961)

Ebben a hónapban John Coltrane: Olé című albumára esett a választás. Coltrane egész pályafutása során azt kutatta, hogy mit is akar a zenétől, ennek során a zenei határok kitágítása központi kérdés volt felvételeinél. 1961 májusában a már szűk kereteket tartogató szerződése alapján ,,Olé” címmel felveszi utolsó lemezét az Atlantic Records-nál. Az Impulse lemezkiadónál meglévő, nagyobb szabadságot engedő szerződés tudatában készíti el utolsó felvételét, melyen jól kivehető már a nyitás az új, szabadabb lehetőségek irányába.

A lemez ,,A” oldalán önmagában a címadó szám található, az egy évvel korábban mesterével, Miles Davis-szel felvett ,,Sketches Of Spain” latin témájából táplálkozik. Coltrane zenéje soha nem állt távol a latin, illetve afrikai tradícióktól.  A szám az ,,El Vito” című spanyol népdalból merített ötletet, mely keveredik az észak-afrikai mórok arab zenéjével, mely hatással volt a spanyol tradicionális zenére. Coltrane ezt a hangzásvilágot már a korábbi ,,My Favourite Things” című albumán is megszólaltatta.

A közel 18 perces felvételen megszokott társai (McCoy Tyner, Elvin Jones) mellett többek között olyan zseniális zenészek szólóztak, mint Freddie Hubbard trombitán és Eric Dolphy szaxofonon, igaz, az ő neve - egy másik kiadónál élő szerződése miatt - nem került feltüntetésre.

A lemez ,,B” oldala két számot tartalmaz, melyek visszavezetnek a hagyományos Coltrane felvételekhez. A ,,Dahomey Dance” egy gyorsabb tempójú hard-bop szám, míg a McCoy Tyner által jegyzett ,,Aisha” egyike lett a legjobb Coltrane-balladáknak.
A lemez nagyon jól mutatja John Coltrane útkeresését a mainstream jazz-től az általa létrehozott egyedi, spirituális hangzásvilágig, mely mintegy ízelítőt ad a későbbi lemezein hallható innovatív és semmivel össze nem téveszthető, sokak által már kevésbé emészthető avantgarde kompozíciókból.

Forrás: Google, Allaboutjazz.com

Lemez címe:
Olé
Előadó:
John Coltrane
Megjelenés dátuma:
1961
Műfaj:
Jazz
Források:
Google, Allaboutjazz.com
Youtube link
Kaleidoszkóp

Little Things

Az 1965-ös év nagy slágere volt a ,,Little Things” című szám. Az Egyesült Királyságban Dave Berry (Decca Record F 12103, ,,B” oldala: ,,I’ve Got A Tiger By The Trail”) vitte nagy sikerre. Azt azonban nem mindenki tudja, hogy ez eredetileg az amerikai Bobby Goldsboro szerzeménye volt, és amelyet az előző évben, 1964. november 19-én énekelt lemezre. Az említett sláger a United Artists Records gondozásában 1964. november 24-én került a lemezboltok polcaira (UA 810).

A Buffalo Springfield vérbeli folk-rockot és pszichedelikus zenét játszó együttes volt a ’60-as évek második felében. Az első albuma, mely egyszerűen csak a zenekar nevét viselte, 1966. december 5-én látott napvilágot (monó 33-200, sztereó SD 33-200). Tartalmazta a ,,Baby Don’t Scold Me” című felvételt. A zenekar sikerein felbuzdulva az ATCO Records 1967. március 6-án újfent megjelentette az albumot, melynek a számösszeállítását megváltoztatta, első helyre tette a közben már slágerré vált ,,For What It’s Worth” című számot, és elhagyta a ,Baby Don’t Scold Me” címűt.

Az eredeti számsorrend:

Első oldal:
1. ,,Go And Say Goodbye" 2:20
2. ,,Sit Down, I Think I Love You" 2:32
3. ,,Leave" 2:42
4. ,,Nowadays Clancy Can't Even Sing" 3:25
5. ,,Hot Dusty Roads" 2:50
6. ,,Everybody's Wrong" 2:23

Második oldal:
1. ,,Flying On The Ground Is Wrong" 2:40
2. ,,Burned" 2:16
3. ,,Do I Have To Come Right Out And Say It" 3:01
4. ,,Baby Don't Scold Me" 3:04
5. ,,Out Of My Mind" 3:05
6. ,,Pay The Price" 2:36

Az 1967-es második kiadás számsorrendje

Első oldal:
1. ,,For What It's Worth" 2:40
2. ,,Go And Say Goodbye" 2:20
3. ,,Sit Down, I Think I Love You" 2:30
4. ,,Nowadays Clancy Can't Even Sing" 3:24
5. ,,Hot Dusty Roads" 2:47
6. ,,Everybody's Wrong" 2:25

Második oldal:
1. ,,Flying On The Ground Is Wrong" 2:40
2. ,, Burned" 2:15
3. ,,Do I Have To Come Right Out And Say It" 3:04
4. ,,Leave" 2:42
5. ,,Out Of My Mind" 3:06
6. ,,Pay The Price" 2:36

Bo Diddley album cover

Bo Diddley bemutatkozó és azonos című albuma 1958-ban jelent meg a Chess Records (Chess LP 1431) kiadásában. Valójában nem ebben az időben, hanem korábban készült kislemez felvételek válogatása volt, melyek 1955. március 2-a és 1958. január 29-e között kerültek rögzítésre.

Első oldal:
1. ,,Bo Diddley" 2:30
2. ,,I'm A Man" 2:41
3. ,,Bring It To Jerome" Jerome Green 2:37
4. ,,Before You Accuse Me" 2:40
5. ,,Hey! Bo Diddley" 2:17
6. ,,Dearest Darling" 2:32

Második oldal:
1. ,,Hush Your Mouth" 2:36
2. ,,Say, Boss Man" 2:18
3. ,,Diddley Daddy" Ellas McDaniel, Harvey Fuqua 2:11
4. ,,Diddy Wah Diddy" Ellas McDaniel, Willie Dixon 2:51
5. ,,Who Do You Love?" 2:18
6. ,,Pretty Thing" Willie Dixon 2:48

Források: Discogs, Wikipedia

Vissza a cikkekhez
designed by peterteszary
Top magnifiercrossmenuchevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram