A hónap lemeze - 2017 december

Take A Heart album cover

The Sorrows: Take A Heart (1965)

A választás ezúttal a The Sorrows együttes ,,Take A Heart” című albumára esett. Ezt a kiváló és alig ismert angol zenekart a warwickshire-i Coventryben alapították 1963-ban. Két év kellett az együttesnek, hogy kiadhassa egyetlen angol albumát. Kiadójuk a Pye Records leányvállalata, a Piccadilly Records lett. Mind monó, mind sztereó változatban kiadásra került (NPL 38023/NSPL 38023).

A lemez igazi szerelmesei mélyen a zsebükbe kell, hogy nyúljanak, ha gyűjteményüket egy ilyen példánnyal gyarapítani kívánják, ugyanis a monó változat 250 angol fontba, míg a sztereó 300-ba kerül. Ezen cikk szerzőjének módjában állt a kezébe venni egy monó változatot, mely a későbbiekben a Bécsi lemezbörzén mintegy 300 euróért kelt el. Ha meggondoljuk, szép kis summa.

A lemez valamennyi felvétele egy teljesen egyedi hangzásvilágot tükröz. A számok nagy része igencsak lendületes, már-már punk zenei nyers energiákat sugároz. Ehhez hasonlóan nyers felvételeket tartalmazott a kortárs szintén angol The Pretty Things és az amerikai The Sonics zenekarok bemutatkozó albuma is. Az albumon ugyanakkor dallamos lírai felvételek is hallhatóak.


A lemezen közreműködött Philip (Pip) Whitcher (szólógitár, ének), Don Fardon (születési nevén:  Donald Arthur Maughn, ének), Philip (Phil) Packham - (basszusgitár), Terry Juckes ritmusgitár, ének) és Bruce Finley (dob).

A lemezen a következő felvételek voltak hallhatóak:
Első oldal:

1. ,,Baby” Written-By – Westlake*, Shuman*
2. ,,No No No No” Written-By – Fardon*, Whitcher*
3. ,,Take A Heart” Written-By – Dallon*
4. ,,She´s Got The Action” Written-By – Dallon*
5. ,,How Love Used To Be” Written-By – Redfern*, O'Sullivan*
6. ,,Teenage Letter” Written-By – Richard*

Második oldal:

1. ,,I Don´t Wanna Be Free” Written-By – Fardon*, Whitcher*
2. ,,Don´t Sing No Sad Songs For Me” Written-By – Stillman*, Brooks*
3. ,,Cara-Lin” Written-By – Feldman*, Goldstein*, Gottehrer*
4. ,,We Should Get Along Fine” Written-By – Fardon*, Whitcher*
5. ,,Come With Me” Written-By – Formula 5, Zakss
6. ,,Let Me In” Written-By – Dallon*

Források: Discogs, Wikipedia, Record Collector Rare Record Price Guide 2016

Lemez címe:
Take A Heart
Előadó:
The Sorrows
Megjelenés dátuma:
1965
Műfaj:
Pop Rock / Klasszikus Rock
Források:
Discogs, Wikipedia, Record Collector Rare Record Price Guide 2016
Youtube link
Kaleidoszkóp

The Tremeloes Are Here! (Vinyl, LP) album cover

Az angol Brian Poole And The Tremeloes zenekar harmadik albuma Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is kiadásra került. A lemez borítója azonos volt, azonban a címe eltérő, az előbbi országban ,,It’s About Time", az utóbbiban először ,,Brian Poole is Here! And The Tremeloes", az utánnyomás címe pedig egy évvel később ,,The Tremeloes Are Here! And Brian Poole" volt.

Az angol kiadást a Decca Records jelentette meg kizárólag monó verzióban (LK 4685), az amerikai kiadást a Audio Fidelity Records bocsátotta piacra (AFLP 2151 monó/AFSP 2151 sztereó). Arról nem áll rendelkezésre információ, hogy a sztereó változat igazi-e, avagy elektronikusan átalakított monó felvételről van szó. Ezen albumot követően a zenekar újabbat már ebben a felállásban nem adott ki, mivel mind Brian Poole, mind pedig a The Tremeloes saját karriert kezdett 1966-tól.

Now - And "Them" album coverTime Out! Time In For Them album cover Them In Reality album cover

Angliában volt a hatvanas évek közepén egy eredetileg ír származású együttes, a The Them. Ontották a slágereket, melyek közül kiemelkedőek voltak a ,,Mystic Eyes", ,,Something You Got", valamint a ,,Here Comes The Night".

A zenekar tagsága folyamatosan változott 1964-1966 között, azonban a kiadójuk változatlan volt: a Decca Records. A zenekar énekese, Van Morrison úgy döntött, hogy szóló pályára lép, ezért a zenekarból kivált. Az együttes tagsága is jelentősen átalakult, miként zenei stílusuk is. A korai rhythm and blues stílust a bonyolultabb és pszichedelikusabb hangzásvilág váltotta fel, mely végül hard rock stílussal zárult. Váltakozó zenekar összetétel mellett négy albumot jelentettek meg kizárólag Amerikában. A lemezek a következőek voltak: ,,Now And Them" (Tower Records 1967), ,,Time out, Time in for Them" (Tower Records 1968), ,,Them" (Happy Tiger Records 1969) és ,,Them Is Reality" (Happy Tiger Records 1971).

Dirty Blues Band album coverStone Dirt album cover

Kiváló amerikai blues zenekar volt a The Dirty Blues Band. Működése igen rövid volt, mindössze két albumot jelentetett meg, melyek közül az első, a zenekar nevét viselő stúdió album (1967), míg a második ,,Stone Dirt" (1968) feltehetően koncert lemez volt. Nem kizárt, hogy stúdió koncert, vagy pedig egy blues kocsma helyszíni felvétele volt. A lemezeket az Egyesült Államokban a Bluesway Records bocsátotta piacra.

Források: Discogs, Wikipedia

Vissza a cikkekhez
designed by peterteszary
Top magnifiercrossmenuchevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram