A hónap lemeze - 2017 április

Jim Hall: Concierto (1975)

A hetvenes évek közepén, a fúziós jazz csúcsán jelent meg a modern jazz történet egyik legnagyobb lemeze: ,,Jim Hall: Concierto” (1975 CTI Records) címmel. A lemez elkészítéséhez a főszereplő zseniális gitáros mellett egy sor extra klasszis zenész adta nevét, mint Paul Desmond, aki huszonöt éve a világhírű Dave Brubeck Quartet oszlopos tagja és akihez olyan jazz standard köthető, mint a ,,Take Five”, a néhány hete Magyarországon, közel nyolcvan évesen is lélegzetelállító koncerttel fellépő Ron Carter, aki Miles Davis korábbi és számtalan más project kitűnő basszistája, Roland Hanna és Steve Gadd, akik szintén koruk és hangszerük legjobbjai voltak, és nem utolsó sorban a tékozló Chet Baker, aki a heroinfüggőségének mélypontjáról tért vissza és az ’50-es évek korszakára emlékeztető játékot produkál már az ,,A” oldal több számában is.

Jim Hall pályafutásának talán legjobb lemezével rukkolt elő, mely nagymértékben köszönhető Don Sebiesky producernek is, aki nem egy hangos nagyzenekari, hanem egy jóval kisebb sextet felállásban képzelte el a lemez felvételét. A lemez nagyrészt jól ismert feldolgozásokat tartalmaz, a nyitó szám a ,,You’d Be So Nice To Come To” egy népszerű Cole Porter szerzemény 1943-ból, melynek számtalan sikeres feldolgozása ismert, nem kisebb nevektől, mint például Helen Merrill, Frank Sinatra, Diane Keaton.

A lemez ,,B” oldalán egyetlen, tizenkilenc perces kompozíció található, mely a ,,Concierto de Aranjuez” címet viseli. A szám eredetijét Joaquin Rodrigo 1939-ben klasszikus gitárra és zenekarra komponálta, azonban Jim Hall a darabot sextet felállásra adaptálta. A szám tökéletesen ötvözi az egyes hangszereket, és egymást kiválóan kiegészítve építkezik a teljes szám alatt. A szerzeményt a hatvanas években Miles Davis, Gil Evans feldolgozásában már megjelent modern változatban, spanyol hangzású beütéssel, de Jim Hall verziója talán még ennek a zseniális párosnak az előadását is túlszárnyalja. A lemezt az egymást kiegészítő fantasztikus zenészek kollaborációja teszi egyedivé és ezáltal válik a felvétel időtlen klasszikussá.

Források: Wikipedia, Discogs, allaboutjazz.com

Lemez címe:
Concierto
Előadó:
Jim Hall
Megjelenés dátuma:
1975
Műfaj:
Jazz
Források:
Google, allaboutjazz.com
Youtube link
Kaleidoszkóp

Small Faces (Vinyl, LP, Album, Mono) album cover From The Beginning album cover

A Small Faces zenekar 1965-ben kezdte pályafutását a ,,Whatcha Gonna Do About It?” című felvétellel. Első albumuk 1966-ban, a második pedig 1967-ben a Decca Records gondozásában látott napvilágot. Az előbbinek ,,Small Faces” (LK 4790), az utóbbinak ,,From The Beginning” (LK4879) volt a címe. Közös bennük, hogy mindkettő csupán monó változatban került rögzítésre.

Art Gallery album coverArt Gallery (Vinyl, LP, Album, Mono) album coverArt Gallery (Vinyl, LP, Album, Stereo) album cover

Az angol Artwoods nevű zenekar ,,Art Gallery” (LK 4830) című albuma 1966-ban jelent meg, azonban a kor divatos zenei repertoárjában nem sok vizet zavartak, noha egyetlen nagylemezük nagyszerűen sikerült és kiváló hangszeres tudásról tett tanúbizonyságot. A lemez második kiadása már mind monó, mind pedig sztereó változatban kiadásra került (Decca Eclipse ECM 2025/ECS 2025). Az 1966-os első kiadás ára 2016-ban 600 angol font volt, míg a második kiadásért sem kértek kevesebbet mint 150 angol font.

Blue Jeans A'Swinging (Vinyl, LP, Album, Stereo) album coverTutti Frutti (Vinyl, LP, Reissue, Stereo) album cover

1964-et írunk. A ,,merseybeat” stílus fénykorát éli. A kor legjobbjai között tartatik számon a Swinging Blue Jeans nevű együttes, melynek a’60-as években csupán egyetlen albuma jelent meg Nagy-Britanniában. Az album címe: ,,Blue Jeans A’ Swinging” volt. A lemez mind monó, mind sztereó változatban megjelent (HMV CLP 1802/CSD 1570). Létezik az albumnak egy kizárólag monó változatban kiadott utánnyomása Swinging Blue Jeans címmel (MFP 1163).

Az első kiadás ára a monó kiadás vonatkozásában 60 angol font, míg a sztereó 75 angol fontba kerül. Az utánnyomás ára már nem ilyen borsos, az csupán 15 angol font. Érdekesség az album vonatkozásában, hogy export kiadást is megélt a zenekar, mely album címe: ,,Tutti Frutti” (Regal SREG 1073) volt és feltehetően csak sztereó változatban került kiadásra. Egy-egy jó állapotú példányért 50 angol fontot is elkérhetnek.

Források: Discogs, Wikipedia, Record Collector Rare Record Price Guide 2016

Vissza a cikkekhez
designed by peterteszary
Top magnifiercrossmenuchevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram